CHILI BIANCO
UJ USA-NEMZETKOZI KOZOSSEGI WEBSITE...Várkuti Zsolt a ’90-es években közreműködő gitárosként, majd szólóban, énekes-gitárosként bontakozott ki itthon és Nyugat-Európában. Chili Bianco néven az első, Sony Music kiadóval kötött lemez szerződése után került a magyar közönség elé. Számos televíziós roadshow, élő koncertek, fellépések következtek. A kezdetben duóként eröltetett produkció - rövid idő után - újra szólóban folytatódott. Ennek ellenére ma már egyre többször – túlnyomórészt újra külföldön - élő, nagyzenekeri felállásban is “dübörög” Várkuti Zsolt vagyis Chili Bianco. “2002 és 2008 között szerzett morális és stúdiós tapasztalatok késztettek arra, hogy Magyarországon kiadóktól, menedzserektől, producerektől függetlenül, önnálloan folytassam tovább.” Ennek első megnyilvánulása az Elégedett… N.2 című nagylemez.
Az Elégedett…N.2 album az első - minden tekintetben - saját készítésű, kiadású hanglemez. 18 track-et tartalmaz, melyből hat felvétel angol nyelven is megszólal. A következő legális internetes terjesztőknél pedig le tudsz tölteni:ITunes, Rhapsody, Napster, eMusic, GroupieTunes, Amazon MP3(usa), Amazon mp3(uk), Lala, Shockhound, Amie Street, YouTube. Ha valóban szereted a zenét és szeretnéd, hogy holnap is legyen, akkor - lehetőségeidhez mérten - tartózkodj az illegális letöltéstől, másolástól!
Demók

1. Bennünk van a menyország
2. A csaló meg a bátor
3. Elszállnék
4. Éden

Elégedett...N.2 /újra nyomva/

  1. Elégedett
  2. Chigaco
  3. Holdfény
  4. Szamba
  5. Bűnös tánc
  6. Bombázó
  7. Az ördög lánya
  8.Ibiza
  9. Szerelmes dal
10. Elégedett 2.v.
11. Szamba 2.v.
12. Az ördög lánya 2.v.
13. Go on and on...
14. Chicago e.v.
15. Moonlight
16. Big boobs
17. Samba
18. Love song

  1. Berlin/Wildau
  2. Részletek a készülő új videoklipből
  3. Az első németországi tv adás. /részlet/
  4. RTL Klub
2009

Június-Augusztus - U.S.A.

2008

Március - Tata

Június - Németország (Berlin)

Augusztus - U.S.A.

Szeptember - Kanada

Október - U.S.A.

2007

Április 13 - Budapest

Május - Málta

Június - Berlin ( Németország )

Június 23 - Budapest

Július - Németország

Július 14 - Budapest

Szeptember - Németország

Október 11 - Budapest

November 15 - Budapest

November 23 - Budapest

November 28 - Cool Tv

November 30 - Budapest

December 15.. - Németország

2006

Június - Berlin ( Németország )

Június - Dubrovnik ( Horvátország )

Június - Makarska ( Horvátország )

Március - Budapest ( Papp László Sportaréna )

Kutyafuttában...


                       
Sztárfutás
2004. Június 27.
A Budapest Sportiroda rendezvényei keretein belül a Chili Bianco "sztárfutást" szervezett. A "Chili" - Várkuti Zsolt - és a résztvevő "sztárok", az olimpia évében így is szeretnének csatlakozni a sportot népszerűsítők táborához. Az ötlet jó fogadtatása miatt a rendezvényből várhatóan sorozat lesz...
Az első megmozdulás, jún. 27-én, a Canada Dry futó rendezvény keretein belül indul. A táv 5 km.
A részvétel értékét az is növeli, hogy sokan hajnalig tartó fellépésekről érkeznek. Rajt délelőtt 10 óra. A start és a cél a rakpart Dráva utcai szakaszánál lesz.
A verseny kezdetéig a résztvevők száma és összetétele a viszonylag korai megrendezés miatt képlékeny, mely a startpisztoly eldörrenéséig változhat! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Ui: Majdnem elfelejtettük! A Futás után fergeteges bulit csapunk! Találkozunk a színpad elött!

Vegyes képek
Vegyes videók